Rocket/hu
A rakéta [rocket] egy tipikusan függőlegesen indított jármű. Rendszerint rakétahajtóműveket használ az előrehaladáshoz és nem használ szárnyakat és szárnyacskákat a felhajtóerő képzéshez. Aerodinamikai elemeket rendszerint csak mint kormányfelületeket és stabilizáló elemeket használ a légkörben való iránytartás és irányítás céljából. A rakéták kezdőfokozatát (vagy kezdőfokozatait) hordozórakétának nevezik. A hordozórakéta fő felhasználása az eszközök űrbejuttatása és pályára állítása és különböző pályamódosítások végrehajtása, vagy legalább egy szuborbitális repülés elérése.
A rakomány egy passzív része a rakétának és többnyire a rakéta tetején helyezkedik el. A kezdeti fokozatokat, amelyek a rakéta többi részét a pályára emelik rendszerint hordozórakétának nevezik. A rakéta oldalára szerelt leválasztható segédrakéták, amelyek segítik a főrakétát nagyobb magassághoz és sebességhez juttatni, a gyorsítórakéták.
A különböző fokozatok használatával a rakéták meg tudnak szabadulni a feleslegessé vált üres tömegtől ezzel javítva a hatékonyságon, amíg az űrrepülőgépek rendszerint nem rendelkeznek fokozatokkal. Mivel a rakéták nem használnak felhajtóerőt létrehozó elemeket, ezért a rakétahajtóműveknek kell legyőzniük a tömegvonzás hatását. Annak meghatározására, hogy a rakéta fel tud-e emelkedni a tolóerő-súly-arányt kell meghatározni. Ha az arány nagyobb egynél, akkor a rakéta fel tud emelkedni, mivel a hajtóművek által létrehozott tolóerő nagyobb a gravitációs erőnél. Mivel a hajtóművek a hajtóanyagot fogyasztják, ezzel folyamatosan csökkentve a jármű tömegét, az arány csak növekedni fog a repülés alatt.
Mivel a rakéták nem használnak emelő felületeket, emiatt minden körülményben működnek, és nem igényelik a légkör jelenlétét. Viszont jelentős hátrányuk hogy a rakétahajtóművek lényegesen alacsonyabb hatékonysággal dolgoznak, mint a sugárhajtóművek.
A rakétákat rendszerint a Jármű Összeszerelő Épületben építik és a kilövőállásról indítják.
Start
A szokásos repülés a Kerbinnen található kilövőállásról indul . A felszállás megkezdése előtt a sugárhajtóműveket, ha van egyáltalán, be kell indítani, hogy a teljesítményük elérhesse a maximumot. Mikor a sugárhajtóművek felpörögtek, a felemelkedést meg lehet kezdeni a rakétahajtóművek indításával, és a TT18-A Kilövési Stabilitásnövelők elengedésével.
A kilövés előtt tisztában kell lennünk milyen pályára akarunk állni - prográd, poláris... A tervezett pályahajlás függvényében a bedöntés iránya változik. Például a retrográd pálya esetében az eszköz ellenkező irányban kering, mint amerre az alatta lévő égitest forog, ami 180°-os pályahajlást jelent. Mivel a Kerbinen északról nézve órairány ellen forog, ez nyugati irányt jelent (270°), ahogy a 0°-os pályahajlást jelentő forgási iránnyal egyező prográd pálya pedig keletit (90°). A fellövések döntő többségét egyenlítői prográd irányba érdemes terelni, mert ilyenkor az égitest forgási sebessége hozzáadódik a rakéta sebességéhez - ez hajtóanyag-megtakarítást jelent, míg a retrográd irány esetében ellene dolgozik. Az északi-déli indítású poláris pályák az égitest teljes területének feltérképezésekor válhatnak célszerűvé.
A rakéta indítása után a függőleges emelkedés [vertical climb] során emelkedik és gyorsul amíg el nem éri a bedöntési manőverhez [pitchover] szükséges magasságot (a Kerbinen ez kb. 2 km). Ebben a magasságban alkalmazhatunk egy enyhe döntést (ez ilyenkor kb.2°) alkalmazhatunk a kívánt irányba, ezzel megkezdve a gravitációs fordulót. Innen kezdve a dőlésszög szépen lassan és folyamatosan növekszik, 10 km-es magasságban már elérheti 15-20°-ot, majd tovább növekedve ~45-50° - 20 km magasságban, majd nagyobb magasságban még nagyobb dőlésszöget ér el. Ideális esetben a bedöntési manőver és a pálya elérése közt a rakéta nem igényel beavatkozást - a gravitációs forduló alatt a rakéta alján elhelyezett szárnyacskák légellenállása fordítja el a rakétát. A gravitációs fordulóval a jármű vízszintes sebességet kezd gyűjteni amely lényeges egy stabil keringési pálya eléréséhez. Ezután a jármű hajtóművek megszakításokkal történő használatával addig gyorsítható, amíg a közelpont (periapszis) és a távolpont (apoapszis) is a légkör fölé nem kerül.
A bedöntés magassága és szöge égitestenként változik. Az enyhe gravitációjú légkör nélküli égitesteken gyakorlatilag az elrugaszkodás pillanatában meg lehet kezdeni a bedöntést, és lényegesen nagyobb szögben (akár több 10 fok!), míg az ellenkező esetben (Eve) függőleges emelkedés messze tovább tart. A rakéta tulajdonságai, mint a TWR, légellenállás és a fokozatkialakítás szintén befolyásolják az ideális felemelkedési pálya alakját.
Amint az apszispontok a légkör felett vannak, a jármű nem fog lezuhanni, mivel elérte az úgynevezett parkolópályát. Erről a pályáról további a pálya alakjának megváltoztatásához olyan további pályamódosításokat lehet kezdeni, mint amilyen a Hohmann átállás.
