Tutorial:Learning basics of rocket building/hu
A mostani ismertetőhöz indítsunk egy játszmát homokozó [Sandbox] játékmódban és lépjünk be az űrközpont közepén lévő nagycsarnokba [Vehicle Assembly Building].
Mikor egy rakéta készítésének nekilátunk, legfontosabb, hogy pontosan tisztázzuk magunkban, hogy az adott rakétát milyen céllal építjük, ugyanis a cél meghatározza a rakomány szerepét betöltő végfokozatokat, aminek a mérete és tömege valamint bevetési vagy rendeltetési helye lényegében adja a lehetséges bolygóközi és középfokozatokat, és ezek össztömege lényegében be is határolja az ezeket a pályára emelő hordozóeszközök szükséges paramétereit. Ennek folytán célszerű a rakéta építését a végfokozattal kezdeni, és fentről lefelé haladni az építkezés során.
Contents
- 1 A rakéta irányítórésze - és a szerkesztő működése
- 1.1 A megfelelő vezérlőegység
- 1.2 A kabirész kiképzése - és lássuk mire valók a szerkesztőbigyók
- 1.3 A cselekvéscsoportok beállítása
- 1.4 A legénység kiválasztása
- 1.5 A fokozatok kialakítása
- 1.6 Az alkatrészek beállításai [tweakables]
- 1.7 Az eszköz tulajdonságai [Engineer's Report]
- 1.8 A gyökéralkatrész [Root]
- 1.9 És a szerelvények [Subassemblies]
- 2 A rakomány főbb változatai - és az eszközök szokásos rendszerei
- 2.1 A meghajtás
- 2.2 Stabilizátorok (SAS) és az energiaellátás
- 2.3 Manőverhajtómű rendszer (RCS) és a csatlakozási lehetőségek
- 2.4 Lámpák
- 2.5 A leszállás eszközei - leszállólábak, létr... izé, mozgásfokozók
- 2.6 Ejtőernyők, és még miegymás, ami a légkörben kellhet
- 2.7 És még ami szükséges lehet
- 2.8 És néhány szó az újrahasználhatóságról
- 3 A hordozórakéták kialakítása
A rakéta irányítórésze - és a szerkesztő működése
A megfelelő vezérlőegység
A vezérlőegység célszerűen a végfokozaton kaphat helyet, mivel így a küldetés alatt végig irányíthatja az eszközt, valamint a stabilizáló rendszere segítségével megkönnyíti az irányítást. A kerbonauták által végrehajtandó küldetések esetén egy kabinra van szükség. Ha a küldetéshez egyetlen kerbonauta is elég lehet, akkor egy Mk1 Parancsnoki Kabin is megfelelhet, ha teljes legénységgel (pilóta, mérnök és tudós) akarjuk végrehajtani a küldetést, akkor már egy Mk1-2 Parancsnoki Kabinra lesz szükség. Ha a legénységnek nélkülöznie kell a tapasztalt pilótát, akkor a képességeit még egy megfelelő szondamag felszerelésével lehet pótolni. Az élőerős küldetésnél a legénység visszatéréséről is gondoskodni kell, így ha nem egy külön eszközzel akarjuk majd a hős kerbonautáinkat visszahozni a Kerbinre, akkor ennek, mint egy visszatérőegységként is helyt kell állnia. Ha a rakéta még új, kipróbálatlan konstrukció, az indításkori esetleges baleset miatti emberveszteség (vagy inkább kerbálveszteség) kockázatát csökkenthetjük, ha a kabinhoz egy mentőrakétát is szerelünk.
Ha a rakéta szerepe szerint egy szondamaggal rendelkező eszköz célba-juttatására szolgál, akkor annak szondamagja vezérelheti a rakétát is. Ha a rakomány nem rendelkezne szondamaggal (például egy utántöltő tartályhajó), akkor az alapkonstrukció végfokozatába kell beleilleszteni egyet.
A kabirész kiképzése - és lássuk mire valók a szerkesztőbigyók
Nos nézzünk is elsőnek egy ilyen mentőrakétával szerelt kabin építését. A 2,5m-es nagy kabinokhoz van külön alkatrészként egy megfelelő méretű típus, viszont az Mk1 kabinhoz már magunknak kell összeállítanunk egy ilyesmit. A tanulás kedvéért készítsünk el most egy ilyen visszatérőegységet.
Kezdjük a vezérlőegység elhelyezésével. Az üzemmódok közül állítsuk át - már ha nem azon van - az alkatrész [Parts] üzemmódra, majd a bal oldalon lévő menüben váltsuk a tablót a Pods (vezérlőegységek) oldalára (felülről az első), és válasszuk ki az Mk1-2 Parancsnoki Kabint, és tegyük le valahol a műhelyben. Ekkor megjelenik a kabin és vele együtt a szerkesztőbigyók [editor gizmos] ikonsora is. Az alkatrésztabló tetején lévő Name (Név), Mass (Tömeg), Cost (Ár), Size (Méret) szavakkal az alkatrészek sorba-rendezési módját lehet megváltoztatni.
A mentőrakétát a kabin tetejére kell szerelni, ahová rendszerint az ejtőernyők kerülnek, olyanok mint az 0,625m-es méretével az Mk1 kabin tetejére illeszkedő Mk16 Ejtőernyő, vagy a 1,25m-es mérettel az Mk1-2 kabinra illeszkedő Mk16-XL Ejtőernyő és az Mk25 Ejtőernyő. Emiatt ilyenkor Mk2-R Ejtőernyőket kell a kabin felszínére szimmetrikusan elhelyezni. Hasonló a helyzet, ha csatlakozókapukat illesztünk a kabinok tetejére, hogy más eszközökhöz csatlakozhassunk vele. Viszont mivel a mentőtornyok komoly többletsúlyt jelenthetnek a küldetés során, a kilövés kezdeti szakasza után érdemes leválasztani ezt, azaz vagy egy leválasztóra - szétválasztóra, vagy egy elébb említett csatlakozókapura kell felszerelni.
A tengely-szimmetrikus elhelyezéshez a szimmetriajelzőt állítsuk kettős tengely-szimmetrikus kiosztásra. Ezt ne keverjük össze a tükör-szimmetrikus kettős kiosztással. A két szimmetriamód közt R lenyomásával lehet váltani, a szimmetriaszámot pedig a X lenyomásával vagy rákattintással lehet növelni, és ⇧ Shift+X lenyomásával vagy rá-bal-kattintással lehet csökkenteni. Nos ezek ismeretében helyezzünk el tengely-szimmetrikusan két Mk2-R Ejtőernyőt (Utility (Hasznos) fül alatt található az alkatrésztablón) a kabinra.
Ha az ejtőernyők már a helyükön vannak akkor lássunk neki a torony kiképzésének. Váltsuk vissza a bigyót Place (elhelyez) állapotba (legbaloldalibb ikonra klikkelés, vagy 1-es lenyomása), a szimmetriamód állapota nem befolyásol semmit, amíg a szimmetriatengelyen építkezünk. Ha későbbi újratankolás céljából szükségünk van egy csatlakozókapura, akkor erre most egy Clamp-O-Tron Jr. lesz a megfelelő, különben egy TR-2V leválasztógyűrű is képezheti az alapot. Akkor tegyünk is egy ilyet a kabin tetején lévő csatlakozási pontra. Erre mondjuk pakoljunk egymásra négy Kocka Nyolcszögű Tartót [Cubic Octagonal Strut], hogy az apró gyorsítórakétákat kellően messzire helyezhessük el, és így ne okozzanak kárt a kabinban. Ha biztosra akarunk menni, hogy a csatlakozópontra rakjuk az alkatrészeket, akkor az elhelyezés közben lenyomva kell tartani a Mod billentyűt. (módosító billentyű, operációs rendszer függő → Windows: ⎇ Alt; Mac OS: ⌥ Option; Linux: jobb ⇧ Shift vagy ⌘ Win) Ha pedig nem akarjuk minden egyes alkatrésznél az alkatrésztablóig visszavinni az egérmutatót, akkor a Mod lenyomva tartása közben a már letett tartóra kattintással lemásolhatjuk az adott alkatrészt vagy alkatrészcsoportot.
Ha már megvan a torony, akkor el kell rá helyezni a gyorsítórakétákat. A lehetséges méretek alapján csak a Sepratron I jöhet szóba. Nos, ahhoz, hogy tudjuk, hogy helyezzük el ezeket, tisztában kell lenni a mentőrakéta szerepével. Egyrészt az alatta lévő kabinnal „legyorsulja” a rakéta többi részét, közben eltéríti a rakéta nagyjának útjából, másrészt alacsony magasságból olyan szintmagasságra emeli a kapszulát, ahonnan biztonságosan ki lehet nyitni az ejtőernyőket. A biztos legyorsuláshoz legalább 5 g-s gyorsulásra van szükség. Ez a kabin tömegével együtt meghatározza a felszerelendő rakéták számát, de tudni kell, hogy a több rakéta nagyobb többletsúlyt jelent, mégha nem is sokáig. Hogy pontosabban helyezhessük el ezeket a rakétákat, kacsoljuk be a szögkiosztást [Angle Snap] ráklikkeléssel, vagy a C lenyomásával. Bekapcsolt állapotban egy hatszög, kikapcsolva egy kör fog az ikonján megjelenni. Helyezzünk el először egy pár Sepratront szimmetrikusan a torony tetejére, de úgy, hogy a rakéták lángcsóvája lehetőleg ne érje a kabint. Ehhez nyomjuk le 3x-4x az S-t, miközben a ⇧ Shift-et lenyomva tartjuk (a ⇧ Shift lenyomása nélkül a szerkesztő 90°-al forgat, azt lenyomva 5°-kal). Ha túl haladtunk a ⇧ Shift lenyomva tartása mellett nyomjuk le a W-t. Ha pedig vissza akarunk térni az alaphelyzetbe akkor pedig szóköz-t.
Most kapcsoljuk ki a szimmetriát (azaz csökkentsük azt 1-re), és helyezzünk a torony két átellenes oldalára egy-egy gyorsítórakétát „szimmetrikusan”. Ennek a két rakétának majdnem azonos módon kell állnia. És itt lényeg a majdnem! Ha már letettük ezeket „szimmetrikusan”, de nem szimmetria módban - mert szimmetriamódban minden módosítás a szimmetrikus alkatrészeken is jelentkezik, kapcsoljuk be a szerkesztő bigyón a Rotate (elforgat) állást. Ez balról a harmadik bigyóikonra kattintással vagy a 3 lenyomásával lehetséges. Ekkor ha rákattintunk egy alkatrészre, az hasonlóan az elmozdításhoz, a kapcsolat megszakítása nélkül finomíthatunk az alkatrész irányultságán. Rontsuk el a két független rakéta közül az egyik állását egy kicsit, mondjuk legcélszerűbben a vörös függőleges kör segítségével. A ⇧ Shift lenyomva tartása természetesen most is finomabb beállítást eredményez. Ugyanazt elérhetjük el ezzel a bigyóval, mint az alkatrész elhelyezéskor a WSADQE billentyűk használatával.
Na most ahhoz, hogy egy mentőkabin rendeltetésszerűen működhessen, le kell tudnia válni a rakéta többi részéről. A leválasztáshoz, és alapvetően a rakéták (és persze minden egyéb eszköz esetén is) szakaszolásához három alkatrészcsalád áll a rendelkezésükre:
- Lehetővé teszik a erőforrások szabad áramlását, ami bizonyos esetekben kifejezetten zavaró lehet, ezért ilyen szakaszoknál ha nem szeretnénk a felső rész készletét fogyasztani az induláskor le kell tiltani az átáramlást (a Disable Crossfeed (Átáramlás Tiltása) beállítással) - mivel sajnos ez valamiért a szerkesztőben nem lehetséges. És természetesen két megfelelő darab esetén lehetséges az újracsatlakozás is. Viszont kicsi a terhelhetőségük, és kevésbé merevek, emiatt csak kisebb és kevésbé nehéz részeket helyezhetünk ezekre. A fokozatindítókkal nem működnek alapból, (de ez is beállítható a Port: Enable Staging (Kapu: Fokozat Engedélyezése), de öszintén em ajánlott, mivel a kapcsolás után is a kapcsolófokozatsávon marad az ikonja), és kicsi a kivetőerejük (az a lendületváltozás, amellyel szétcsatlakozáskor ellökődik egymástól a két részt). Mondjuk, egy ilyen kapcsolat is indítási fokozatokkal szétválaszthatóvá tehető egy szétválasztó közbeépítésével.
- A hajtóanyagok nem áramolhatnak szabadon ezeken keresztül (de ez is állítható: Enable Crossfeed Átáramlás Engedélyezése), így ha mégis szükség van egy póttartályra, rendszerint FTX külső hajtóanyag-vezetékeket kell használni. A hajtóművek alatt önállóan védőburkolatot képez. Miután levált a nyíl felé mutató résztől, a részek újbóli összecsatlakozása már nem lehetséges. Léteznek felszínre szerelhető változatai is!
- Szétválasztók:
- Lényegében a leválasztók egy változata. Mindkét résztől elválnak, valamivel nehezebbek és nagyobb a kivetőerővel rendelkeznek.
Nos, most én egy TR-18A Leválasztógyűrűt választottam, és ahogy látható a nyíl a kabin felé mutat, azaz a kabin alatt történik a leválasztás. Persze, egy TR-18D Szétválasztógyűrű is megteszi ugyanerre a célra. Mindenki tegye oda az célnak és ízlésének megfelelő darabot.
A cselekvéscsoportok beállítása
A cselekvéscsoportok [Action Groups] segítségével egyetlen billentyű lenyomásával lehetséges a csoportban lévő alkatrészek kiválasztott műveleteinek végrehajtása. Ezeket a műveleteket két csoportba lehet sorolni, alap és személyre-szabható. Az alap cselekvéscsoportok többnyire valamilyen már meglévő cselekményekhez rendelhetünk újabbakat, azaz a fékezéshez hozzárendelhetünk egy féklámpát, és így a kerekek megfékezésekor az ilyen lámpák is világítani fognak. Ilyen cselekvéscsopotok a Stage (Fokozat) (Szóköz), Gear (Kifutómű) (G), Light (Világítás) (U), RCS (Manőverhajtóművek) (G), SAS (Stabilizátor) (T), Brakes (Fékek) (B), Abort (Megszakítás) (⌫ Backspace (visszatörlés)). A másik csoportot a személyre-szabhatók alkotják, ezeknek nincs alapértelmezett jelentésük és a nekik megfelelő 1234567890 billentyűkkel lehet ezeket működésbe hozni.
A cselekvéscsoportok beállításhoz először váltsuk át a cselekvéscsoport [Action Groups] üzemmódba a kezelőfelület felső részén látható ikonra kattintással. Ekkor az alkatrésztabló helyére a cselekvéscsoportok menü. A megjelenő felsorolásban a megszakítás [Abort] lényegében a vészmenekülést jelenti - azaz az ami éppen a mentőkabinunk feladata. Válasszuk is ki. A kabinunk szempontjából pedig ez most annyit jelent, hogy be kell gyújtania a rakétákat és leválasztania a kabint. Először kiválasztjuk rákattintással kiválasztjuk a kívánt alkatrészt, jelenleg a Sepratron I-t. Ekkor Selection (Kiválasztás) oszlopban feltűnnek az adott alkatrészhez tartozó választási lehetőségek, valamint az adott alkatrész(csoport) is zöldes fényben fog ragyogni. Jelen esetben a hajtómű bekapcsolását az Activate Engine (Hajtómű bekapcsolása) kiválasztásával programozhatjuk be. Fontos tudni: egy cselekvéscsoporthoz egy alkatrésznek akár több utasítást is adhatunk, és kiválasztott elemeknél a szimmetriában lévő alkatrészekre is vonatkozik a döntésünk. Gyors visszavonásra a Reset (Visszavon) feliratra kattintással van lehetőség. A Group Actions (Csoport tevékenység) oszlopában láthatóak a cselekvéscsoporthoz már hozzárendelt cselekvések. Ebben az oszlopban az alkatrész nevére kattintással kiválasztható az alkatrész, az alatta lévő cselekvésekkel eltávolítható az adott cselekvés a csoportból. Nos akkor szépen adjuk hozzá a többi Sepratron I rakéta indítását is, és a leválasztógyűrűről való leválasztást is (Decouple).
Valami hasonlót kell elvégeznünk a mentőtorony leválasztásához is: a Sepratron I rakéták indítása, és a csatlakozókapuról való leválasztás (Decouple Node). Amikor az adott alkatrész több cselekvéscsoportban is szerepel, ahogy most a Sepratron I rakéták is szerepelnek már a megszakítás cselekvéscsoport akkor a cselekvéscsoportok nevei sárgára váltanak. Mivel a mentőtorony-leválasztás nem köthető egyetlen alap-cselekvéscsoporthoz sem, valamelyik személyre szabható cselekvéscsoportot érdemes választanunk. A képen a 10. személyre-szabható csoport [Custom10] van kiválasztva, amit a 0 lenyomásával lehet működésbe hozni.
Az ejtőernyőket is lehetséges cselekvéscsoportokkal működtetni. Ha kiválasztjuk az 1. cselekvéscsoportot, és ide az ejtőernyők Deploy (Kibont) cselekvését tesszük, akkor az 1-es billentyű lenyomására kinyílnak az adott ejtőernyők.
A legénység kiválasztása
A harmadik ikon a legénység [Crew] kiválasztására ad lehetőséget. A kerbonauták különböző képességekkel rendelkeznek - igaz ezek a jellegzetességek csak a karrier játékmódban jelennek meg. A pilóták képesek hatékonyan irányítani a hajót felhasználva annak a stabilizáló rendszerét, míg a mérnökök képesek egyes olyan hibákat elhárítani amiket mások nem, a tudósok pedig különböző tudományos tevékenységeknél jutnak kitüntetett szerephez. Természetesen, ha egy szondamagot is hozzáadunk a kabinhoz akkor a szondamag képességeinek megfelelően vezethető marad - még legénység nélkül is.
A legénység menüjében minden helyre ültethetünk a rendelkezésre álló kerbonautákból, viszont mivel ez a hajó elmentésével és újra-betöltésével nem marad meg - hosszabb távon amúgy sem lenne értelme - ezt csak az indításkor érdemes beállítani.
Próbáljuk is ki!
Az indulásról jut eszembe: ha már mindent beállítottunk, ki is próbálhatnánk a mentőkabint. Kattintsunk a Launch (Indítás) ikonjára a jobb felső sarokban. Ekkor a kabin a kilövőállásra kerül. Most itt kipróbálhatjuk a mentőkabinunkat. Ha a torony kabinról történő leválasztását akarjuk kipróbálni, akkor egyszerűen nyomjuk meg 0-t. Ekkor ha mindent jól csináltunk, a tornyon lévő rakéták működésbe lépnek, és a torony vázszerkezete elválik a fülkéről, majd az egész torony egyetlen pillanat alatt elrepül az égbe, miközben a fülke érintetlenül a kilövőálláson marad. Az újabb kísérlethez az ⎋ Esc lenyomására Game Paused (Játék megállt) ablakban válasszuk a Revert Flight (Visszatérni a repüléshez) után a Revert to Launch (Vissza az indításhoz)-t kell választani.
A vészleválasztást is ki lehet próbálni. A ⌫ Backspace (visszatörlés) lenyomása pillanatában a leválasztógyűrűről leváló kabint a tornyon lévő rakéták egy pillanat alatt lerántják, és az a kicsi aszimmetria miatt a kabin nem függőelegesen, hanem fokozatosan oldalra fordulva fog elrepülni. Amint a fülke „biztonságos távolságban” van, a tornyot leválaszthatjuk a 0 lenyomásával, majd amint a fülke szintmagassága csökkenni kezd, az ejtőernyők ki lehet nyitni az 1-es billentyűvel. Ha mindent jól csináltunk, a kabin a „megmenekült” kerbonautával szépen biztonságban földet ér a kilövőállás melletti gyepen.
A fokozatok kialakítása
A cselekvéscsoportok száma meglehetősen véges, valamint meg is kell jegyezni ezeket - a fokozatok viszont egy előre kialakított sorban lehet pusztán csak a Szóköz lenyomogatásával. A fokozatok használatának is van egy korlátja, csak bizonyos alkatrészek bizonyos cselekményeit lehetséges kiváltani - többnyire leválasztók és szétválasztók és a reakciós hajtóművek kapcsolása, és ezt is csak egyszer tehetjük meg. Bár van Fokozat [Stage] cselekvéscsoport, de az minden cselekvéscsoporthoz hasonlóan minden egyes Szóköz lenyomásakor működik, és nem köthető egy bizonyos fokozatsávba illesztetendő ikonhoz. Viszont a fokozatsáv a küldetés közben is átrendezhető.
Hogy tisztán fokozatokkal kapcsolhassuk a rakétát a teljes kilövés során, a kabin tetején lévő csatlakozókaput - amely nem kapcsolható indítási fokozattal - cseréljük le egy TR-2V leválasztógyűrűre (ügyeljünk az irányára, és ne felejtsük el hozzáadni a Abort (megszakítás) cselekvéscsoporthoz). Nos, ideje, hogy egy működő rakétán próbáljuk ki a mentőkapszulát. Illesszünk a mentőkapszula alá egy FL-T800 Hajtóanyagtartályt, az alá pedig egy LV-T45 Rakétahajtóművet. A hajtóanyagtartályra a képen látható módon szereljünk tengely-szimmetrikusan egy pár TT18-A Kilövési Stabilitásnövelőt.
Ha mindezzel megvagyunk, nekiláthatunk a fokozatsor kialakításának. Mindig tudnunk kell a indítási fokozatok sorba rendezése előtt, hogy követik egymást majd az események az hibátlan kilövés során (vészforgatókönyvet bízzuk a hozzáillő „megszakítás” cselekvéscsoportra):
- Rakétahajtómű indítása
- A kilövési stabilitásnövelők elengedése
- Mentőtorony leválasztása
- Kabin leválasztása
- Ejtőernyők kinyitása
Mivel a rakétahajtóművek az indítás pillanatában is képesek leadni a legnagyobb teljesítményüket, ezért az első két lépés összevonható - viszont a sugárhajtóműveknél a teljesítmény eléréséhez időre van szükség ezért az esetükben ez az összevonás nem célszerű. A leválasztógyűrűk és a felettük levő rakétahajtóművek szintén összevonhatóak.
A fokozatsávban átrendezhetjük a fokozatokat az egyszerű megragad és áthúz módon, a szimmetrikus alkatrészek ikonjai kinyílnak. Az éppen kiválasztott alkatrészek zöldesen ragyognak. A bal-^ Ctrl lenyomva tartásával a bal-kattintgatásokkal egyszerre több alkatrész(csoportot) is megragadhatunk, hogy ezzel egy kívánt indítófokozatba helyezzük. A „+” jellel új fokozat hozható létre, a „-” jellel megszüntető az üres indítási-fokozat. A fokozatsáv alján található Reset feliratra kattintással törlődik az eddigi indítási fokozatkiosztás, és a program önállóan hoz létre egy többé-kevésbé használható újat.
, click them, and if the parts they represent are placed in symmetry, it will expand. The selected part with glowing greenish light. Use the left-^ Ctrl and left mouse button click to select multiple icons, and drag them into the desired stage. The “+” mark gives new folder, and the “-” can delete the empty folders. The Reset button on the bottom of the staging bar erase and recreate (so and so usable) the staging automatically.
Az alkatrészek beállításai [tweakables]
Az egyes alkatrészek beállításaiban meg lehet változtatni az adott alkatrész bizonyos paramétereit. Ahhoz, hogy az alkatrész beállításait megváltoztassuk, a kiválasztott alkatrészre kell jobb-kattintani.
Nos, tegyük ezt az Mk1 Parancsnoki Kabinnal. Ekkor megjelenő beállítások ablakban a ToggleFlag melletti kapcsolóval állíthatjuk be, hogy a küldetés zászlaja megjelenjen, vagy ne. Az alatta lévő sávban lehet a beállítani a kabinban tárolt erőforrások mennyiségét. A kabinban tárolt egykomponensű hajtóanyag jelenleg szükségtelen, csak a tömeget növeli, állítsuk a mennyiségét nullára, ahogy a képen látszik. A sávtól jobbra lévő kapcsoló a tároló nyitott és zárt állapotát állítja be. A beállítások természetesen alkatrészenként változnak, és egy részük a küldetések során is megváltoztatható, így a tartályok feltöltve és lezárva egyfajta vésztartalékot is jelenthetnek.
A beállítások menük azt is lehetővé teszik, hogy a leválasztókat eltávolítsuk a fokozatsávról ezzel egy igazi vészleválasztót létrehozva. Csak be kell állítani a Decoupler: Disable/Enable Staging (Leválasztó: Tiltott/Megengedett Fokozatkapcsolás) lehetőséget. Az átvihető nyersanyagok más fokozatokba átvihetősége is beállítható az Enable/Disable Crossfeed (Megengedett/Tiltott Áttáplálás) a.
Az eszköz tulajdonságai [Engineer's Report]
Kevésnek tűnik, de azért némi számolgatás árán néhány fontos dolgot megtudhatunk így is: mutatja, hogy az eszköz teljes tömege 7,7 tonna - és ha tudjuk a hajtómű(vek) teljesítményét, a legnagyobb gyorsulás értéke g-ben, avagy a Kerbinen értelmezett tolóerő-súly arány is gyorsan számítható (TWR ~ 20,67/7,7 = 2,68) (megj.: 206,7kN/g → ~20,67t) - a tengerszinten. Ha beállításokban a hajtóanyagtartályból kiürítjük a hajtóanyagot láthatjuk az kiürült rakéta súlyát. Ezzel az kiürülés pillanatában a rakéta legnagyobb gyorsulása g-ben (vagy tolóerő-tömeg aránya): 21,5/3,7 = 5,81 (megj.: 215kN/g → ~21,5t) - A vákuumra vett teljesítménnyel számíthatjuk, mivel nagy magasságban történik. Hm, azt hiszem ilyen esetre kellene még néhány rakétapár a mentőtoronyra...
Nos, ha késztetést érzünk arra, hogy kipróbáljuk, ne zavartassuk magunkat azzal, hogy a lecke folytatódik, próbáljuk csak ki. No, mivel most ez a lecke olvasd és csináld módon oktat, csináljuk is meg, még ha nem is éreztük az előbb azt a késztetést.
A gyökéralkatrész [Root]
A gyökér gyökérbigyó kiválasztása után kattintsunk a leválasztógyűrűre, majd a hajtóanyagtartályra. Ezzel a hajtóanyagtartály lesz a gyökéralkatrész. Most már a leválasztógyűrűre kattintva a kabinrészt távolíthatjuk el. Ilyen módon lehet lecserélni egy szerkezet korábban felépített részletét meghagyva a későbbit.
És a szerelvények [Subassemblies]
Hogy a szerelvények menüjébe léphessünk az alkatrész módban a bal felső sarokban látható tömör nyílra kell kattintani (Enable advanced mode (a fejlett üzemmód engedélyezése)). Ekkor egy ikonoszlop jelenik meg, amelyben az alapértelmezett Function (Szerep) szűrő mellett Module (Egység), Resource (Erőforrás), Manufacturer (Gyártó) és Tech Level (technológiai szint) szerint is válogathatunk. Még több kategorizálás is létrehozható a legalul lévő plusz jelet ábrázoló ikonra kattintva, hasonlóan ahogy a szerelvények könyvtárrendszeréhez. A plusz jeles ikon felett található zöld ikon a szerelvények ikonja. Kattintsunk rá.
Itt is megjelenik egy plussz jel, a mutatót rávíve Add custom subcategory (Személyre-szabott alkategória hozzáadása) felirat jelzi, hogy itt lehet új alkategóriát hozzáadni. Ha ráklikkelünk a megjelenő ablakban New subcategory name: (Új alkategória név:) alatt adhatunk meg annak a nevét, az alatta lévő ikonok közt kiválaszthatjuk a szerintünk legjobban hozzáillőt. Ha kész vagyunk kattintsunk a zöld pipára (✓), ha visszakoznánk akkor a vörös X-re. Innen kezdve mint egy szűrő-könyvtár működik. Az ilyen létrehozott kategóriára jobb-kattintva módosíthatjuk az adott kategóriát, illetve az X és a pipa alatti szemetest formáló Delete (Törlés) ikonra kattintva lehet törölni - nyugalom, ehhez nem üres könyvtár esetén megerősítés kell egy No (Nem) vagy egy Yes (Delete) (Igen (Törlés)) választással.
Rákattintva belépünk az alkategóriába ahol csak az adott alkategóriába helyezett eszközök lesznek láthatóak - az oszlop tetején lévő All subasemblies (Minden szerelvény) ikonra klikkelve pedig az összes eszköz megjelenik. A kiválasztott kategóriába (a „minden szerelvény” is lehet az) egy szerelvényt úgy tehetünk, hogy az adott alkatrészcsoportot megfogjuk, és a SUBASSEMBLY DROP ZONE (SZERELVÉNY CÉLTERÜLET) feliratú keretbe helyezzük. Ekkor a teljes eszköz elmentéshez hasonlóan Name (Név) és Description (Leírás) ablakok kitöltésével lehet könnyebben megtalálhatóvá tenni a szerelvényt. A Cancel (Lemond) és a Save (Elment) gombok használatával lehet innen továbblépni a nevük által jelzett módon. A kész szerelvényt törölhetjük a nevük melletti kis szemetesre kattintva. A Cancel (Lemond) és a Delete (Töröl) mellett egy Remove from subcategory (Eltávolít az alkategóriából) lehetőség megjelenik a létrehozott alkategóriából való törléskor, ami az adott szerelvényt a „minden szerelvény” kategóriába helyezi át.
Gyakorlásként hozzunk létre egy alkategóriát a hordozórakétáknak, és mentsük bele el a mi kis hordozónkat. Ha megvagyunk nyugodtan kipróbálhatjuk a többi funkciót is.
A rakomány főbb változatai - és az eszközök szokásos rendszerei
A meghajtás
Kezdjük egy újratöltő egységgel. A legjobb hatékonyság érdekében - mivel az általa elvégezett feladathoz nincs szükség kerbonauták jelenlétére - egy könnyebb távvezérlésű egység felszerelése a célszerűbb választás - a képen látható esetben egy RC-001S. Nos kezdjük a célirányos dolgokkal - azaz amire az eszköz szolgál: a szállítandó hajtóanyagot biztosító tartályokkal. Nos a nagyobb befogadóképesség érdekében 2,5m-es átmérőjű tartályra lenne szükség, az utántöltéshez szükséges csatlakoztatáshoz viszont a könnyebb, normál (1,25m) méretű csatlakozókapukat használnám. A különböző méretű alkatrészeket illesztőkkel lehet áramvonalasan összekötni, de a tartályok közt is található ilyen méreteket áthidaló példány, mint a C7 Brand Ilesztő 2,5m-1,25m. A hajtómű típusa a jármű méretén felülnagyban függ attól, hogy milyen körülmények közt, és milyen célra kívánjuk használni. A hordozórakétáknak mintegy 2 g-s gyorsulásra kell képesnek lennie - és jó hatékonysággal kell működnie tengerszinten is, a középfokozatoknál már kevesebb, akár 1 g is elég, ha a garvitációs foruló végén használjuk - viszont ha már nagy magasságban használjuk, akkor lényegében a légüres térhez tartozó értékekkel számolhatunk az esetükben. A bolygóközi utazásoknál is legalább ennyi kell, de ha vállaljuk a hosszan tartó égetéseket, és a többfordulós gyorsulás nyűgeit, akár 0,2 g-ig, vagy az alá is csökkenthetjük ezt az értéket - függően attól, hogy milyen égitestre igyekszünk: bizonyos esetekben a befogást lehetetlenné teheti a lassú rakéta, valamint a holdak keringési pályájainak keresztezése is megnehezítheti a kigyorsítást. A leszállóegységek esetén mint majdnem minden a célégitest tulajdonságaitól függ. A felszíni nehézségi gyorsulás lényegében behatárolja a minimális tolóerőt mivel a tolóerő-súly arány számlálóját adja. A légkör nélkül gazdaságosabban, gyakorlatilag azonnal bedöntve rakétát a lehető leglaposabban lehet indulni - amely viszont nagy tolóerőt igényel. A nagyobb tolóerő mindig kellemesebb az irányítás szempontjából, viszont az sajnos mindig a hatótávot jelentő Δv (Delta-v) kárára növelhető.
Mivel ennek az egységnek nem kell nagy gyorsulásra képesnek lennie, mert csak egyszerűbb pályaváltoztatásokra szolgál, vagy legfeljebb a körpálya kialakítására, az aljára egy könnyű és hatékony hajtóművet illesztek, ami most itt egy "Poodle".
Stabilizátorok (SAS) és az energiaellátás
A vezérlőegységek többsége rendelkezik SAS egységgel, viszont a szondamagok a kabinokkal ellentétben nem biztosítanak elég stabilizáló nyomatékot, ezért egy külön reakciókerékkel kell biztosítani. Ezt tegyük meg egy megfelelő méretű egység beépítésével. Mivel a szondamag és a reakciókerekek működéséhez is elektromos áramra van szükség, többre a mint amennyit a szondamag tárol, lássuk el akkumulátor(ok)kal is, hogy a keringési pályájának az árnyékban eltöltött ideje alatt is működhessen. Mivel a szondamagok áram hiányában nem működnek, tartsuk meg vésztartaléknak a szonda készletét, ne spóroljunk a telepekkel. Mivel ez sem tarthat örökké, a küldetés pedig sokáig elhúzódhat, feltétlen tegyünk az egységre néhány áramforrást. A napelemeket célszerű a törzs oldalán 2x, 3x vagy 4x szimmetriában elhelyezni, hogy az eszköz állásától függetlenül mindig legyen egy, amelyik megfelelő napfényt kap. A kinyitható napelemek több energiát termelnek - de csak kinyitott állapotban termelnek áramot, viszont ilyenkor lényegesen sérülékenyebbek mint az egyszerű merev OX-STAT táblák. Ha nem bízhatnánk a napfényre magunkat - hosszú éjszakák vagy a naprendszer peremére indulnánk, akkor nukleáris generátorokra lenne szükség, de mivel csak egy alacsony pályáig megyünk ezzel, ilyen drága és nehéz dolgokat mellőzhetjük.
Manőverhajtómű rendszer (RCS) és a csatlakozási lehetőségek
A csatlakozáshoz három dologra van szükség: csatlakozókapukra, manőverhajtóművekre (RCS) és megfelelő mennyiségű egykomponensű hajtóanyagra. Nos, egy Clamp-O-Tron Védőpajzsos Csatlakozókapu jól illik az egység orrészére. Hogy milyen egykomponensű hajtóanyagtartályt kap a szerkezet, az egyrészt függ attól, hogy a leendő kezelő milyen mennyiséget használ el a csatlakozás és az egyéb manőverek közben, illetve, hogy mennyit kellene az újratankolás során a másik eszközebe juttatni. Ezt a képen egy FL-R25 jelenti.
 |
Az elforgatást pusztán az reakciókerekek alkalmazásával is véghez lehet vinni, viszont a haladómozgáshoz feltétlen szükség van az RCS-re.
Nagyobb egységeknél alkalmazható a Vernor hajtómű is, amely a megszokott folyékony hajtóanyag-oxidálószer keverékkel működik, azaz tisztán erre alapozott RCS esetén nincs szükség külön egykomponensű tartályokra.
Lámpák
Ha sötétben is csatlakozásra képes eszközt szeretnénk akkor lámpákkal is fel lehet szerelni, hogy a csatlakozókapukat megvilágíthassuk. Azt hogy a lámpa jól áll és jól megvilágítja a csatlakozókaput, ellenőrizhetjük, ha bekapcsoljuk azt úgy, hogy a lámpára jobb-kattintáskor felugró ablakocskában a Lights On melletti gombra kattintunk. A beállítómenű lehetőséget kínál a lámpa által kibocsájtott fény színének megváltoztatására is. Ez most nem tűnhet túl fontosnak a csatlakozáshoz, de kétségtelenül hasznos lehet a célba vett eszközök elhelyezkedésének és irányultságának jelzésére a sötétben.
A leszállás eszközei - leszállólábak, létr... izé, mozgásfokozók
A leszállóegység lényegében elmaradhatatlan részei a leszállólábak. A lábak megóvják az eszköz sérülékenyebb részeit - mint amilyenek a hajtóművek - a közvetlen felszínhez-ütődésétől. Hogy a lábak mélyebbre nyúlnak-e a hajtóműveknél, azt a szerkesztőben is leellenőrizhetjük, ha a láb beállításaiban a Start Deployed helyzetbe állítjuk. Elég nyilvánvaló, hogy ilyen módon csak bizonyos hajtóműtípusok építhetőek be - a rövidebbek. A lábak terpesztése és a súlypont magassága határozza meg az eszköz leszállási stabilitását - a rövid kialakítás mély súlyponttal és a szélesebben terpeszkedő lábak biztosabb földet-érést tesznek lehetővé. A felszíni nehézségi gyorsulás és a tömeg meghatározza a lábak szükséges számát és típusát. Természetesen a lábak csak a szilárd felszínre érkezéskor képesek csillapítani a ütközés hatását, a tengerekbe csobbanáskor nem. A lábakat szimmetrikusan célszerű elhelyezni, úgy hogy a talpak a hajtóművek alá érjenek, ahogy ebben az esetben 3 db LT-2 lett elhelyezve.
Nos, egy nagyon fontos része a leszállóegységeknek a létr..., akarom mondani a mozgékonyságfokozók, amik a kabin és felszín közt lehetővé teszik a kerbonauták mozgását. A mozgékonyságfokozók közt van merev és kinyitható. A legalsó tagnál a kinyithatóakat érdemes haszbnálni, hogy kinyitva kényelmesen elérhesse a felszínt. Hogy elérik-e a felszínt, az a leszállólábakhoz hasonlóan lehet: jobb kattintás a létrára és az Extend Ladder (Létra Kinyitása) melletti gombra. Persze, a létrát a lábakhoz kell viszonyítani. Helyezzünk is el egy Kelus-LV-t ilyen módon a leszállóegységünk aljára. A kabin ajtaja és a Kelus-LV közti részt kössük össze egy-két Pegasus I-gyel.
Ejtőernyők, és még miegymás, ami a légkörben kellhet
A lábak mellett az ejtőernyőknek is nagy szerep jut a leszálláskor, ha azt egy légkörrel rendelkező égitesten akarjuk végrehajtani. Az ejtőernyők számát és típusainak eloszlását a leszállóegység tömege mellett a légkör sűrűsége és a tömegvonzás határozza meg. A tisztán ejtőernyővel történő ereszkedés esetén az esési sebességnek kisebbnek kell lennie (m/s-ban) mint a láb, vagy a felszínt érő alkatrész ütésállósága (vagy más néven szívóssága) (vigyázat tengerre szállásnál a lábak nem képesek tompítani az ütközést a leszálláskor, így a legalső alkatrész, jelen esetben a hajtómű ütésállósága lesz a meghatározó!) , de az utolsó métereken hajtóművel segítve a lassulást, kevesebb ernyővel is sérülés nélkül érhető el a felszín. Ez tömegmegtakarítást jelenthet, főleg ha ritka légkörben kell leszállni. A nagyobb eszközök esetén a hirtelen kinyíló ernyők túlterhelhetik a szerkezetet, vagy ami még gyakoribb: az ejtőernyők leszakadhatnak.
Így míg a könnyebb egységeknél elég egy normál ernyő - azaz ha csak a kabin ér vissza, egy Mk16, addig a nehezebbeknél a főernyők leszakadásának elkerülése végett olyan fékezőernyőket kell alkalmazni mint az Mk25. Mivel a csatolási pontot most ez foglalja el, főernyőként 3-4 db Mk2-R Ejtőernyőt kell alkalmazni - és még így is rendszerint az utolsó métereken hajtóművekkel kell segíteni a leszállást. Az ejtőernyők elhelyezésénél törekedni kell arra, hogy a lehető legmagasabban lévő pontokra szereljük azokat, de legalább is a tömegközéppont fölé. Az ejtőernyőknek a nyitási magasságát is be lehet állítani. Ha fékernyővel is fel van szerelve, akkor alacsonyabb magasságban is elég lehet kinyitni - de a ritka légkörű égitesteken, mint a Duna, ajánlatos mindkettőt a magasabbra állítani - természetesen úgy, hogy a fékezőernyő biztonságos sebességre fékezhesse az eszközt a főernyők kinyitása előtt. A Kerbinre való visszatéréshez akár néhány száz (~500) méterre is állíthatjuk az ernyők nyitási magasságát az szintmagasság [Altitude] sávban, ha fékernyővel is lefékezzük a hajót. Mivel a fékernyőket nagyobb sebességnél kell működésbe hozni, külön a főernyők előtti fokozatba, és ha többször is használni akarjuk ezeket - más cselekvéscsoportba kell ezeket csoportosítani.
A még nagyobb eszközök nehezebben fékeződnek a légkörben, ezért ezekre érdemes lehet fékező lapokat is felszerelni - ami külön hasznosnak bizonyulhat levegőfékezéskor, viszont a stabilitás megőrzése érdekében ezeket is célszerű a leszálló egység tetején elhelyezni. A szárnyakat is lehet a légellenállás megnövelésére használni, sőt segít a süllyedés mértékét is lehet velük szabályozni, viszont szinte lehetetlen elérni hogy mind felszállásnál és leszállásnál kellemesen stabil legyen a gép. Mivel a süllyedést többnyire nem lehet hatékonyan szabályozni, a nagyobb eszközöket túlhevülés fenyegeti. Emiatt hasznos tartozék lehet az eszköz alját a túlmelegedés ellen védő hőpajzs, illetve burkolat - amik csak egyszer használható eszközök. A hőpajzsot és a burkolat egy leválasztható fokozatba kell elhelyezni. A hőérzékeny elemeket elbújtatható védőrekesz is jó szolgálatot tehet. A könnyebb egységek megfelelő szögben gond nélkül visszatérhetnek a Kerbinre, viszont a nagyobb tömegű eszközök, vagy a Kerbinnél komolyabb tömegvonzással és légkörrel rendelkező Eve esetén a használatuk szinte megkerülhetetlen. Viszont ha csak a Kerbin holdjait akarjuk megcélozni, akkor ezek használatát egyenlőre mellőzhetjük.
Balra látható képen a leszállóegység rekesszel és fékezőlapokkal. Alapvetően egy elrontott konstrukció - a súlypont magasan van a lábak terpesztéséhez képest, valamint a fékezőlapok helye sem túl kedvező...
És még ami szükséges lehet
Hasonlóan szabadon választható, viszont már inkább ajánlott a lámpák felszerelése, mivel lehetővé teszi az esti, vagy az beárnyékolt helyeken - sőt jó fényviszonyok mellet is nagyban segíthet a felszín távolságának és egyenletességének felmérését. A választékból a nagyobb hatótávolsága miatt egyértelműen az Illuminator Mk1-t érdemes választani.
És néhány szó az újrahasználhatóságról
A leszállóegységet nem célszerű nagyobb távolságról is a Kerbinre való visszatéréshez, vagy éppen több leszállásra elegendő készlettel felszerelni. Célszerűbb a bolygóközi hordozóegységből újratankolni. Az egyik lehetőség ha a leszállóegység tetejére egy csatlakozókaput szerelünk - persze ilyenkor a leszerelt fékernyőt is pótolni kell néhány Mk12-R Felszínre Illeszthető Fékernyővel [Mk12-R Radial-Mount Drogue Chute]. Ha viszont egy olyan erős csatlakozókaput szerelünk rá, mint a Clamp-O-Tron Sr., akkor a hasonló csatlakozási lehetőséggel rendelkező hordozóegység segítségével több égitestet is meglátogathatunk egyetlen leszállóegységgel. Viszont ez annyit tesz, hogy a csatlakozóegység elfoglalja a hajtóművünk helyét. Ne essünk kétségbe - van megoldás!
Balra a felszíni illesztésű Mk-55 hajtóművek lettek szimmetrikusan hozzáadva, míg a jobb oldali képen az 1,25m-es tartályok alá (amelyek természetesen a középen elhelyezkedő nagy tartályból is kapnak hajtóanyagot) LV-909 kerülhetet. Az ilyen konstukciók háránya, hogy nagyobb légelenállást okoznak, ami magasabb hajtóanyagfogyasztást és rosszabb stabilitást jelent a hordozórakéta számára. Viszont előnyei is akadnak bőven. A hajtómű eltávolításával a lábak magasabbra szerelhetőek vagy akár könnyebb LT-1-re is lecserélhetőek - ami alacsonyabb súlypontotot és jobb stabilitást jelent. A hajtóművek szabadon vannak, így akár rá is segíthetnek a hordozóeszköz meghajtására. A segédgondolára olyan nehezen elhelyezhető lakatrészek is kerülhetnek, mint amilyen a SC-9001 Science Jr., vagy amint a képen látszik, egy méretesebb orra helyezhető ernyő. Alábak akár ezekre a segédtörzsekre is szerelhetőek, ami tovább növeli a stabilitást, lehetővé téve a leszállást meglehetősen egyenetlen terepviszonyok közt is. Ezek fényében az ilyen kialakítás még akkor is megfontolandó lehet, ha nem akarjuk az eszközt többször használni, és lényegében kötelező, ha folyamatosan használnánk egy légkörmentes égitesten. Ne feledkezünk meg arról hogy a csatlakozáshoz RCS is kell szerelni az eszközre, - habár az irányultság megváltoztatását a reakciókerekek is képesek biztosítani, de a haladómozgáshoz lényegében megkerülhetetlen ez a rendszer.
A hordozórakéták kialakítása
A hordozórakéták azok az eszközök amelyek a kiválasztott rakományt a keringési pályára emelik. A hordozórakéta lehet egy vagy több fokozatú - a magasba emeléshez használt kezdőfokozatokat a körpálya eléréséhez használható középfokozat követheti. Most is érvényes, hogy a fentebb elhelyezkedő fokozatok határozzák meg az alul lévőket.
A középfokozatnak a sűrű légkörből kikerülve az elfordulás után úgy 30 000 m-es magasságnál kell átvennie meghajtás szerepét, és továbbgyorsítania az eszközt mintegy 1 500 m/s-mal. Ehhez egy szokásos a vákuumban megfelelő hatékonyságú hajtóművel egy X200-32 tartály elegendő hajtóanyagkészletet biztosít, - ez eddig ~45 tonna, ami egy 500 kN teljesítményű hajtóművet igényelne, ehhez a Rockomax "Poodle" a maga 250 kN-os tolóerejével elégtelen, így a meghajtást egy 650 kN-os tolóerejű "Skipper" rakétahajtómű adja, amely habár valamivel nehezebb, de a teljesítménye a középfokozatoktól elvárható 1 g-s (~10 m/s-os) gyorsulást biztosít a működésbe lépésekor. Nos ezt a fokozatot is le kell zárni egy Rockomax Brand Leválasztóval. Később, mivel a hajtóművünk kissé erősebb is lett a szükségesnél, ha marad a tömegkeretben elég tartalék, érdemes lehet egy X200-16 beépítésével megnövelni ennek a fokozatnak a hatékonyságát.
Egyes esetekben a bolygóközi fokozat is működhet középfokozatként (feltéve, ha a gyorsulása azért megközelíti a 0,5 g-t, vagy a kezdőfokozatok már csak a körpálya kialakítását hagyják meg számára - persze mindezt gyakorlott kezekben), persze ilyenkor a bolygóközi fokozat körpályára állása után az elvesztett hajtóanyagkészletét hasznos - például éppen egy most összerakandó újratöltővel - újra feltölteni. A bolygóközi fokozatok esetében a hatékonyság oltárán leginkább a mozgékonyságot lehet feláldozni. A lényeg az, hogy nincsenek éles határok az egyes fokozatok szerepei közt, viszont a küldetés bizonyos szakaszainak megvannak a határozott követelményei.
A kezdőfokozatok tömege miatt rendszerint további stabilitásnövelés szükséges - mivel lényegében a légkörben működnek, ez olyan kis szárnyelemekkel is megoldható, mint az AV-R8. És mivel a hajtóművek tolóereje és hatékonysága is függ a légnyomástól, a kezdőfokozatok esetén ajánlatos az 1 atmoszférához tartozó értékekkel számolni. A meghajtáshoz a "Skipper"-nél már csak egyetlen nagyobb önálló 2,5m-es rakétahajtómű kerülhetne a leválasztó és a tartály alá, a "Mainsail". Ha tartani akarjuk magunkat a ~2 g-s gyorsuláshoz, akkor a tengerszinti nyomáson 1 379 kN-os tolóerőhöz olyan 70 tonnás indulási tömeg tartozna, amihez hajtóanyagkészletként mindössze csak egy X200-32 kerülhetne, ami távolról sem elég a keringési pálya eléréséhez. Lehet több tartályt is elhelyezni, de az sem mindig megoldás - lassabb emelkedést jelent a indulásnál, és a rosszabb tömegarányt a végén. Röviden a több hajtóanyag gyengébb hatékonysággal párosul. Jelen esetben 2 db X200-32 alkalmazása gazdagon megtérül, de a harmadik beépítése már lényegesen kisebb előrelépést jelent, és lassan már át is billentünk arra a pontra, amikor a hajtóanyagtöbblet nem ellensúlyozza a hatékonyság csökkenését. Igazság szerint a kezdőfokozat gyengesége miatt a középfokozat is szűkösen térül meg. Lehetne az erősebb, hajtóanyagtartállyal egybeépített LFB KR-1x2-et is használni, de most ezt a lehetőséget tegyük félre, hogy kitárgyalhassuk a további módszereket. Nos, nézzünk más megoldások után, hogy ezt az alapkivitelt működésképessé tegyük.
A nagyobb méret
Ha nagyobb tartályra és nagyobb hajtóműre van szükség, az annyit jelent, hogy lényegében egy nagyobb rakétára van szükség. Nos a 2,5m-es rakétarész alá egy illesztővel áramvonalasan illeszthetünk szerelhetünk nagyobb átmérőjű tartályt és rakétahajtóművet is.
Az áramvonalas átmenetért helyezzünk egy Kerbodyne ADTP-2-3 a leválasztógyűrű alá. A hajtómű most már egy S3 KS-25x4 is lehet, amelynek a 3 476 kN-os hajtóműve több mint kétszeresen felülmúlja a Rockomax "Mainsail"-t. Ezzel a 174 tonnás induló tömeghez egy méretes Kerbodyne S3-14400 tartályon túl még egy Kerbodyne S3-7200 is vastagon belefér a keretbe, de ez utóbbi helyett még egy második Kerbodyne S3-14400 sem fogja vissza a rakétát. Ez után szereljünk AV-R8-akat a jobb irányíthatóságért a rakétatörzs aljára, valamint néhány TT18-A-val meg kell támasztani az egészet. Egy ilyen megnövelt méretű kezdőfokozattal a rakéta már képes az újratöltőegységet annak készletének felhasználása nélkül pályára juttatni.
Természetesen ennek a módszernek is megvannak a korlátai - nincs mindig egy még nagyobb...
Hajtómű- és törzstöbbszörözés - amikor a sok több mint az egyetlen
Nagyobb teljesítményt nem csak nagyobb hajtóművel, hanem több hajtóművel is el lehet érni. Ha a középfokozat alá három Rockomax "Mainsail" kerül (mind a kezdő indítási fokozatba, természetesen), akkor a felsőbb fokozatok súlya három hajtómű közt oszlik meg, így három X200-32 mellett is a teljes hatékonyságot jelentő tolóerő-súly aránnyal rendelkezik.
A módszer kissé bumfordi, de hasznos, ha más nincs a tarsolyban. Az 1,25m-es törzsmérethez remek illesztőkészlet áll rendelkezésre, amely viszonylag áramvonalasan képes 2, 3 vagy 4 törzsrészt egybefogni. Az alsó résznél ilyenkor hasznos lehet a tartályokat EAS-4 összekötőgerendákkal összekötni. A 2,5m-es készletnél a segédrakétatörzsek tetejére Mk7 Rakétavédőorrt szerelhetünk a légellenállás csökkentésének érdekében. Alapvető gond az egyszerű kialakítással, hogy hatékonyan csak azonos rakétatörzsek - azonos tartályok és hajtóművek - köthetőek egy csokorba. Viszont van lehetőség eltérő részeket is egybe építeni - némi trükközéssel. Íme:
 Egy Mainsail kiegészítve nyolc LV-T30-cal már elég tolóerőt szolgáltat. |
Az egyik ilyen lehetőség, hogy tárolóképesség nélküli alkatrészekre további hajtóműveket szerelünk (balra), vagy a különböző részek feletti tartályokat FTX-2 Külső Hajtóanyagvezetékkel körbekötve a hajtóanyagszintjüket kiegyenlített állapotban tartjuk (jobbra).
Gyorsítórakéták
A gyorsítórakéták többnyire a rakétatörzs oldalára felszerelhető leválasztható eszközök, amelyek a kilövést követően egy rövidebb ideig tolóerőt szolgáltatnak. Mivel a saját tolóerő-súly arányuk lényegesen jobb mint a főrakétáé, emiatt javít a teljes rakéta arányán - ez javíthat az emelkedés hatékonyságán, megengedi, hogy alacsonyabb gázadagolásszint mellett emelkedve hajtóanyagot takarítson meg, és hogy a főrakétatörzs nagyobb hajtóanyagkészlettel indulhasson. A gyorsítórakéták lehetnek szilárd hajtóanyagúak, illetve folyékony hajtóanyagúak. Az előbbiek egyetlen alkatrészből állnak, a gázadagolásra nem reagálnak - így teljes teljesítményük kihasználása mellett takarékoskodhatunk a főrakéta hajtóanyagkészletével, emellett meglehetősen olcsóak.
Nos akkor a középfokozat alá helyezzünk 3 Rockomax X200-32 Hajtóanyagtartályt, az alá pedig Rockomax "Mainsail"-t. Nos ez eddig ugye a nem hatékony méret lenne, de most az emelkedés terhének nagy részét a gyorsítórakéták cipelik. Körkörösen szereljünk a rakétatörzsre 4 Hidraulikus Leválasztócsonkot, hogy kellően nagy kivetőerő legyen ahhoz hogy a megfelelő gyorsítórakétákat képes legen kellő erővel ellökni a törzstől. A leválasztókra pedig egy-egy S1 SRB-KD25k-nak kell kerülnie, hogy hatékony gyorsasággal képes legyen a 10 km magasságig emelni ezt az elhízott rakétát. Hogy elkerüljük, hogy ne közvetlenül a hajtóanyagtartályra rakjuk a gyorsítórakétákat, figyeljük hogy az illesztés előtt az az alkatrész amelyre az alkatrész éppen kerülne, zöldesen kezd világítani. A gyorsítórakéták tetejére Áramvonalas Orrkúpokat szerelhetünk, és természetesen néhány AV-R8 a jobb irányíthatóságért a rakétatörzs aljára, valamint a TT18-A stabilitásnövelőkkel kitámasztani az egészet. A gyorsítórakéták és stabilitásnövelők a kezdő rakétahajtómű fokozatába kerülnek, a leválasztók pedig az ezt követőbe.
A folyékony hajtóanyagú gyorsítórakétákat igazából csak a hatékonyabb áttáplált rendszerben érdemes alkalmazni.
Áttáplált rendszerek
Az áttáplálás legegyszerűbb példája a póttartályok rendszere, viszont ezt a hordozórakétákon nem szokás alkalmazni. A póttartályok sajnos rontják a tolóerő-tömeg arányt, így csak ott használatosak, ahol ez megengedhető: a bolygóközi fokozatokon, vagy leszállóegységek a lassítási szakaszban még hasznosak lehetnek az ilyen póttartályok. Az áttáplált rendszerek lényegében olyasmik, mint egy hajtóművel ellátott póttartályok, amik így nem rontanak a mozgékonyságon. A következőekben erre láthatunk egy példát. Nos nézzük, most hogyan tehetnénk hatékonyabbá a törzstöbbszörözés rakétáját.
Tegyünk főrakétatörzs és a segédtörzsek közé egy-egy TT-70 Radiális Leválasztót, amely bár kisebb kivetőerővel rendelkezik, viszont nagyobb távolságra tartja a segédrakétatörzseket. A leválasztók által biztosítható kivetőerő egy nagyobb rakéta leválasztásánál amúgy sem lenne elégséges, ezért egy-két pár Sepratron I-et kell használni az eltávolításukhoz, valahogy úgy, ahogy a mentőtornyos kapszulánál - azonos indítási fokozatba kell elhelyezi mint a leválasztót, és ügyelni kell a szimmetriára. Ezzel most egy folyékony hajtóanyagú gyorsítórakétát kapunk, aminek sok értelme nincs, hiszen egyszerre ürülnek ki a tartályok. Lehetne játszani a tartályok méretével, hogy legyen értelme a leválasztásnak - de az gyorsan elhasználódó segédrakétákat és nehéz főrakétát eredményezne. Célszerűbb, ha a gyorsítófokozattal együtt az üres tartályok is távoznának - ez is lehetséges. Ehhez a segédrakétákból át kell vezetni a hajtóanyagot egy FTX-2 Külső Hajtóanyagvezetékkel. Az elhelyezés során fontos, hogy elsőnek arra a tartályra kattintsunk ahonnan a hajtóanyagot vételezzük és másodjára oda, ahova tápláljuk. Így egyszerre kiaknázhatjuk az indítófokozat összes hajtóműjének a teljesítményét, valamint a leválasztás pillanatában teljes hajtóanyagkészlettel mehet tovább - lényegében a saját középfokozata lesz. Nos, most ahogy a képen látható, a hajtóanyagtartályok aránya is megváltoztatható. A stabilabb szerkezet érdekében a törzseket érdemes EAS-4 összekötőgerendákkal kimerevíteni. A 2,5m-es készletnél a segédrakétatörzsek tetejére Mk7 Rakétavédőorrt szerelhetünk a légellenállás csökkentésének érdekében - de ezen felül, mivel a különböző törzsek tartályainak mérete eltérhet - lehetőség van C7 Brand Illesztő 2,5m-1,25m vagy ennek a döntött válozatának a felszerelésére is, persze ezekre az illesztőkre is kell egy orrkúp, habár ez most már egy kisebb és könnyebb változat lesz: az Áramvonalas Orrkúp, de akinek a fejlettebb változat tetszik, használja azt.
Ez a hordozórakéta már komolyabb terhek célba-juttatására is alkalmas, de ennek is van egy még kifinomultabb változata, amikor a gyorsítórakétát is gyorsítórakéta táplál.
Az aszparágusz fokozatkialakítás
Az aszparágusz fokozatkialakítás esetén a gyorsítórakéták sorban táplálják egymást. A Kerbal X is így működik. Lássuk hogyan is kell egy ilyet építeni.
Nos, hogy csinosan nézzen ki a rakétánk kapcsoljuk be a szögkiosztást, a szimmetriamódot pedig tengely-szimmetrikus módba, kettes szimmetriával. Helyezzünk egy leválasztót a géptörzsre, ami most a képen látható esetben TT-70 Radiális Leválasztó. Erre kerül a folyékony hajtóanyagú gyorsítórakéta, ami most két FL-T800 Hajtóanyagtartályból, tetején egy és egy Áramvonalas Orrkúppal, valamint egy LV-T30 rakétahajtóműből áll. Ha tartunk, hogy a gyorsítórakéta a főrakétának ütközhet szereljünk fel egy pár Sepratron I-et. Nos, ha eddig eljutottunk másoljuk le ezt a részt még két (kettős) példányban (persze lehet majd más mennyiségben is). Nyomjuk le a módosító billentyűt, és kattintsunk a a leválasztóra. Így a leválasztótól kezdődően lemásolódik a gyorsítórakéta. Helyezzünk is el 60°-onként egy-egy párt. Most vezessünk az egyik ilyen párosról egy FTX-2 Külső Hajtóanyagvezetéket a mellette lévőre. Amelyikre vezettük, onnan a másik szomszédjára. A harmadik esetén, hogy most ne körbe-körbe etessük a hajtóanyagot, vezessük a rakétatörzsbe. Persze ez után jöhetek a szárnyacskák és a TT18-A stabilitásnövelők.
Ha eddig megvoltunk akkor most jöhetnek a indítási fokozatok: A kezdőfokozatba - azaz ami legalulra kerül - kerül a főrész "Mainsail"-je, valamint a gyorsítórakéták hajtóművei, és a stabilitásnövelők. Nos ezek után jön a neheze, meg kell keresni az áttápláláslánc legvégén lévő (azaz az amelyik legtávolabb van a főrakéta betáplálásától) rakétának a leválasztóját. Ez kerül az következő fokozatba (ha vannak rajta Sepratronok, akkor azok is). Az ez utáni indítási fokozatban követi az, amibe ez táplál át, és a következő indítási fokozatba pedig az, amelyik a főrakétába táplál.
És ezek ötvözése
És természetesen lehet ezeket ötvözni is - sőt, többnyire ez jelenti a legjobb megoldást: azaz egy megnövelt vagy többszörözött törzsre is szerelhető szilárd hajtóanyagú gyorsítórakéta, vagy egy áttápláló rakéta, vagy a szilárd hajtóanyagú gyorsítórakéta tetejére pedig egy a főrakétát tápláló póttartályt is lehet illeszteni. Ez a játék ritkán kényszeríti diétára a kreatív elmét!
- Ha már megépítettük a hordozórakétánk, azt a középfokozattól szerelvényként elmentve az elkészített leszállóegység alá szerelve már készen is a Kerbin holdjainak meglátogatásához szükséges rakéta. Az üzemanyagszállítót felszerelve, pedig pillanatok alatt készen is van az utánpótlásrakéta, vagy a csatlakozás gyakorlásához szükséges eszköz. További kellemes játékot!
