Lander/hu
A Leszállóegység egy olyan űreszköz, amely rendszerint egy nagyobb űrjárműnek azon feladatirányult részegysége ami egy idegen égitest felszínére száll le. Magának az adott égitestnek a főbb tulajdonságai, elsősorban a felszíni gravitációs gyorsulás és a légkör sűrűsége, döntően behatárolják az adott leszállóegység lehetséges kialakítását. Röviden fogalmazva minden égitest típusnál más kialakítás működik hatékonyan. Ennek megfelelően a leszállóegységek az űreszközök egyik legváltozatosabb és a hatékony szerkezet megtervezéséhez talán legtöbb ismeretet igénylő csoportját alkotják.
Kialakítás Szempontjai
A kialakítás elsődleges - habár gyakran elfelejtett - szempontja, hogy csak leszállni képes, vagy a keringési pályára visszatérni képes egységről van szó. Az egyirányú, csak leszállni képes eszközök vagy egyfajta szondák, vagy egyéb a hátrahagyható (vagy inkább hátrahagyandó) felszerelést visznek a felszínre, amik lehetnek például holdjárók vagy állomások, illetve azok elemei. A visszatérésre képes egységeknél is lehetséges, hogy nem képes újracsatlakozásra - ugyanis megközelítés után a kerbonauták akár űrsétával is visszalebeghetnek az űrhajóra. Miért is? Mert így a csatlakozókapuk és az RCS mellőzésével tömeget lehet megtakarítani! Lényegében az egyetlen kabinból és ejtőernyőből álló visszatérőegység is egy végletekig leegyszerűsített, a Kerbin körülményeire szabott egyirányú leszállóegység. Mindenesetre egy tény: akár leszállásnál, akár felszállásnál - hacsak nem egyirányú légköri ejtőernyős leszállásról van szó, hasznos a magas tolóerő-súly arány.
Fontos tényező a meglátogatandó égitest légkörének sűrűsége, mivel sűrű légkör esetében szükséges lehet a hőpazsok használata is. Habár ilyenkor lehetőség van ejtőernyőket, valamint légféklapokat használni, amely jelentős hajtóanyag-megtakarításra ad lehetőséget. Ugyanígy ilyenkor figyelemmel kell lenni a hajtómű típusára - sok a vákuumban kitűnően működő hajtómű légköri viszonyok közt gazdaságtalanul működik, és nem képes elég tolóerőt termelni - ami a légellenálláson felül többlet hajtóanyagköltséget jelenthet.
A kialakítás szempontjából a leszállóegység lehet egyfokozatú - így lehet akár többször is felhasználható, illetve egyszer-használatos többfokozatú (mondhatni egy helyi SSTO). Ezt leginkább az adott égitest tulajdonságai határolják be. Az apróbb égitestek lehetőséget adnak arra, hogy a keringési pálya elhagyása után akár több fel- és leszállással több helyszínen végigszökdécselve hatékonyan feltérképezzük az égitestet. A nagyobb égitesteknél, ez már nem kifizetődő, sőt gyakran elkerülhetetlen a többfokozatú kialakítások használata. Mivel az induláskor a leszállóegységek a rakományok közt szerepelnek, a többfokozatú leszállóegységeknél még költség szempontjából is hasznosabb lehet - főleg távolabbi célpontoknál - a tömeg-hatékonyabb aszparágusz fokozatkialakítás az olcsóbb szilárd hajtóanyagú gyorsítórakéták alkalmazásánál. Hasonlóan a leszállás lehetséges vagy éppen célszerű módját is az adott égitest határozza meg: a légkör nélküli égitesten nem lehet ejtőernyőket használni, addig a légkörrel rendelkező égitesteknél rendszerint kifizetődik az alkalmazásuk.
Természetesen a felépítést nagyban befolyásolja a felszínre juttatandó rakomány típusa. A leggyakoribb rakomány a kerbálok kisebb csoportja. A kis zöld barátaink számára a pompás kabinok széles választéka teszi lehetővé a kényelmes leszállást. Ilyen esetben csak egy létrára van szükség az utasok ki- és beszállásához. A holdjárók és állomáselemek leszállításakor viszont szétválasztókkal vagy csatlakozókapuk segítségével kell biztosítani a leválaszthatóságot.
És utoljára említsük meg a űrhajóra való csatlakozás módját, mivel a bolygóközi utazáshoz egy nagyobb hordozóegységre van szükségük. A szétválasztók pompásan működhetnek alapesetben, ha van csatlakozókapu az újracsatlakozáskor a csatlakozókapun keresztül lehetséges a hajtóanyag-átvitel. A csatlakozókapuval is lehetséges az összeköttetés, ami összekötőgerendákkal tehető merevebbé. Viszont ha a leszállóegységet nem csak többször akarjuk használni, hanem több égitesten is, akkor gondoskodni kell a tömegéhez megfelelően erős csatlakozásról.
A leszállóegységek legfőképpen abban különböznek a különféle hordozóeszközöktől vagy az SSTO űrrepülőgépektől, hogy a leszállóegységek rendszerint megtankolva, rakománnyal megrakodva szállnak le a keringési pályáról, és alacsonyabb tömeggel térnek vissza, míg az egyéb eszközök esetén ez rendszerint fordítva van.
Galéria
Egy leszállóképes szonda.
Egy leszállóegység a Münön.
Egy Apolló stílusú leszállóegység
Rover + Skycrane: Egy holdjárót leszállító egyirányú leszállóegység.
Egy szonda leszállóegység
Ejtőenyős leszállás
Super-Heavy Lander: Egy fajsúlyosabb leszállóegység - kitűnő RCS képességekkel
Two-Stage Lander: Kétfokozatú leszállóegység
